RAF – Őszi Zsongás 2022 – kortárs képzőművészeti vásár

2022. november 10-20.
RAF – Őszi Zsongás 2022 kortárs művészeti vásár
Fiatal és feltörekvő művészek legfrissebb műveiből a Klauzál téren.
Kurátorok: Bánki Ákos képzőművész és Schneller János művészettörténész
Online lapozható katalógus >> ITT
Letölthető pdf >> ITT
Az április végi Tavaszi Zsongás nevű vásárunk sikerén felbuzdulva készítettük el az Őszi Zsongás című válogatást, melyben ismét visszatértünk a Resident Art vásárok eredeti koncepciójához: fiatal művészek frissen készült műveit kínáljuk elérhető áron.
A 70 meghívott művész több mint 300 műve, és az elérhető árak által lehetőséget teremtünk arra, hogy látogatóink megszerezzék első egyedi műalkotásukat, valamint arra is, hogy átfogó képet kapjanak a kortárs művészeti piac pályakezdő és feltörekvő alkotóinak festői világáról.
A zsongás most sem marad el, sőt fokozódik! A válogatás egyben kortárs festészeti alapozó is, amelyben a műfajok és irányzatok teljes keresztmetszetével találkozhatnak az érdeklődők 10 napon keresztül az Erzsébetvárosban. A vásár november 10-én már 14 órától látogatható, de a hivatalos megnyitóra aznap 18 órakor kerül sor drMáriás tárlatvezetésével.
Resident Art Fair │ Őszi Zsongás 2022 − kortárs képzőművészeti vásár
Megnyitó: 2022. november 10., csütörtök 18 óra
A vásárt megnyitja: drMáriás
Helyszín: Klauzál6 Projekt Galéria (1072 Budapest, Klauzál tér 6.)
Nyitva: november 20-áig minden nap 14-től 19 óráig
Fotók: Lukács Gabi