Egy hiányzó láncszem – Hortobágyi Endre kiállítása

2022. június 2. – július 16.

Az újranyíló Resident Art kortárs művészeti galéria első kiállításán az elmúlt 20 évben szinte teljesen elfeledett festő, a Zuglói Körből induló Hortobágyi Endre műveiből válogatunk.

Hortobágyi festészetében két egymással vetélkedő festői látásmód találkozik; egyrészt a II. világháborút követő francia hagyomány festői néven ismert csoport lírai vagy motívumrejtő absztrakciója, amelyben a látvány absztrakciója és az egymásba átható formák szubsztanciális egysége a teljes képfelületet beborító színes festéknyalábok rendeződésében ölt testet. E látásmód a Zuglói Kör örökségeként, a hatvanas évektől kezdődően a teljes életművön érezhető. Egy másik műtárgycsoport a kalligráfia, az automatizmus és a gesztusfestészet határvidékén helyezhető el.

Hortobágyi már a Zuglói Körhöz való csatlakozását megelőzően, tehát a hatvanas évek legelején kezdett az automatizmus és a formakereső gesztus határterületére tehető műveket festeni. Számos tanulmány és tusfestmény tanúskodik a tökéletes forma megtalálására tett kísérletről. Több, kisebb-nagyobb változtatásokkal variálódó motívum ismétlődik, míg néhány megtalált forma végül a ’90-es évek nagyméretű olajfestményein nyeri el végső alakját.

A kiállítást a korai hatvanas évek tektonikus, negatív és pozitív formák egymást alakító játékában születő, nagy méretű olaj kompozíció indítja, amely a kilencvenes évek oldott gesztusaihoz képest még sokkal kötöttebb, statikusabb hatást kelt. Ezt követik azok a tusfestmények, amelyeken – a korai formák szerves folytatásaként – a gesztus lendülete és a kalligráfia kötött szabályai egyszerre vannak jelen. A válogatás két záróképében e két látásmód egyfajta szintéziseként, nagyméretű olajfestmények kaptak helyet, melyekben a motívumrejtő absztrakció és a kalligrafikus gesztus egy teljesen új festői minőségben ölt testet. A Zuglói Kör tanulságait és saját, ösztönösen megtalált stílusát Hortobágyi 25 év elteltével, a ’90-es évek elején egy teljesen egyedi festői világban szintetizálja, melynek legközelebbi rokonai Hans Hartung, Pierre Soulages és idehaza talán Nádler István nagy méretű gesztusfestményei, azzal a különbséggel, hogy Hortobágyi ritkán számolja fel teljesen a kapcsolatot a látvány absztrakciójával.

Kiállításunk sok szempontból hiánypótló, hiszen a művésznek utoljára a halála évében, 1998-ban volt önálló kiállítása. Így a kiállítás az újrafelfedezés és a visszatérés lehetőségét kínálja egy minden szempontból egyedülálló, bemutatásra és megismerésre érdemes, de sajnálatos módon elfeledett életmű számára. A kiállításon megvásárolható az azonos című, Hortobágyi Endre festészetét bemutató kiadvány is.

• • •

Hortobágyi Endre (1941-1998)

Hortobágyi Endre 1957-től 1961-ig a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban tanult. Türk Péter osztálytársa volt, Göllner Miklós, Benedek Jenő és Basilides Sándor tanították. A gimnázium után többször felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára, de jelentkezéseit, politikai okokból többször visszautasították. 1962-ben csatlakozott a Molnár Sándor vezette Zuglói Körhöz. A csoport lefordította és megvitatta a modern nemzetközi művészet számos forrásművét.
1963-ban az elsők között rendezett önálló műteremkiállítást Petrigalla Pál lakásán. Ezt követően a Zuglói Kör tagjaival szerepelt az ÚT ’66 és az Ady Endre Művelődési Központban megrendezett tárlaton. A két kiállítást később betiltották. A Zuglói Kör 1968-as felbomlása után más művészeti csoportosuláshoz nem csatlakozott.
A ’70-es években elszigetelődött és szinte remeteként alkotott Hűvösvölgyben, erdő széli otthonában. 1973-ban többedmagával kiállított a Balatonboglári Kápolnatárlaton, azonban ezt követően több mint tíz évig visszavonultan élt, kiállítása nem volt. 1975-től 1983-ig a Budapesti Közért Vállalatnál helyezkedett el grafikusként és kirakatrendezőként: saját sablon alapján ártáblákat készített. 1978-ban Párizsba utazott, amiért a szüleitől megörökölt telket Nagykovácsiban eladta. 1985 és 1990 között a Hotel Buda Pentában éjszakai mosogatóként kereste meg a vászonra valót.
1985-ben a fiatal művészettörténész, Andrási Gábor szervezett számára önálló kiállítást az Óbuda Galériában. Hosszú évek után ez volt az első nyilvános szereplése. 1990-ben a Fészek Klub Herman Termében megrendezett Invenciók című kiállítás után találkozott Vörösváry Ákos műgyűjtővel, aki pártfogásába vette. Vásárlásai révén főállású festőként tudott tevékenykedni 90-es években, és felkészülhetett az Ernst Múzeumban az 1996-ban megrendezett önálló életmű-kiállításra. Utolsó kiállítását a Színyei Szalonban rendezte Sinkovits Péter, 1998-ban. Ugyanebben az évben hunyt el hűvösvölgyi otthonában.

• • •

A kiállítás megtekinthető: 2022. június 2. – július 16.
Nyitvatartás: szerda, csütörötök, péntek 13-18 h, szombat 10-13 h

Helyszín: Resident Art galéria (1085 Budapest, Horánszky u. 5.)

Megnyitó: 2022. június 2., csütörtök 19 óra
A kiállítást megnyitja: Pataki Gábor művészettörténész

Kurátorok: Schneller János művészettörténész és Bánki Ákos képzőművész

Fotók: Lukács Gabi

Tekintse meg galériánkat