Határ Attila (1994) pasztózus ecsetnyomai, ízes színkeveredései, roncsolt, töredékes, torzult látványt hoznak létre, amelyben az emberi alak és a táj viszonya kiemelten fontos szerepet játszik. A kitakart, elkent, hiányos felületek gyakran kerülnek a kompozíció középpontjába, és így elbizonytalanítják, zavarba hozzák a befogadót. Az elhagyások, a befejezetlenség töredékessége nagy szabadságot enged a befogadónak az értelmezésben, de ezzel együtt bizonytalanná is teszi. A táj gyakran dekoratív jellé, a növényzet színes ornamentikává, az arcok dinamikus gesztussá alakulnak a vásznon. A figurativitás és az absztrakció egymást kiegészítő játéka a világos, harsány színekből épülő kompozícióban nyeri el értelmét.

‍