Ethereal Visions

Az Én lebegő archívumom kifejezés elsőre talán érthetetlennek hat, de amint elkezdjük bejárni Marosi Panni legújabb ciklusának képeit, hamarosan érthetővé válik ez a furcsa szóösszetétel. A műveken szereplő tárgyak, növények és jelenségek sok esetben semmiféle egyértelmű kapcsolatban nem állnak egymással, egyedül a művész álmai, asszociációi és gyerekkori emlékei révén találkoznak az intenzív színvilágú vásznakon. A legújabb ciklus tartalmilag szervesen kapcsolódik a korábbi Hypnos című sorozat képeihez, de az új művek festőisége sokkal oldottabb, a jelenetek még inkább elrugaszkodnak a valóságtól és kilépnek egy szürreális, díszletszerű tájba. Ezt a díszletszerűséget erősíti a képszéleken gyakorta lebegő függöny, vagy növényi indákból fonódó baldachin, ami már első pillantásra titokzatos miliőbe burkolja a képet. Az álomszerű, likvid tájakon nem pusztán az organikus formaképzés elvei érvényesülnek, hanem egy olyan fajta fluiditás is, amely a természeti és az ember által alkotta formákat egyaránt meghatározza, egymással rokonítja; a fák, a székek, a slag, vagy a hajfonat, mintha ugyanazoknak az önkényes – csak ebben a világban létező – fizikai törvényszerűségeknek engedelmeskedne. A teret meghatározó, mindent körbeölelő, folyékony matéria a festményeket egységes motívumként fogja össze, olykor lebegve hordozva, máskor elárasztva a központi jelenetet. Néhol a folyékony anyag porcelánszerűen megszilárdul, máshol a szilárd kőzet cseppfolyóssá alakul. Az élő és élettelen formák egymásba játszanak; a kerti slag mitológiai hydraként tekereg, a fák ágai hajfonatokká állnak össze, a növényi inda mesebeli sárkányt formázva fonódik a szimmetrikus kompozíció közepén. A korábbi képekhez viszonyítva az új sorozat elemei minden tekintetben összetettebb vizuális világot építenek, ahol a kép a képben ősi motívuma még erőteljesebben aláhúzza azt a sejtésünket, hogy a festményeket sokszoros idézőjelek között lehet csak értelmezni. Így az értelmezési tartományában az irónia és a groteszk lehetősége is helyet kap. 

‍

Marosi gyerekkori emlékei között fontos szerepet játszott a bányaművelő nagyapa történeteiben felbukkanó Pannon-tenger, és annak a különböző korokból származó üledékei, amelyek a festményeken a saját emlék- és álomképek egymásra rétegződő metaforáiként köszönnek vissza. Alkotói módszerében kiemelt helyet kap az álmok működési elvének vizsgálata. A vászon elsősorban projekciós felületként értelmezhető, ahol az elnyomott vagy elfeledett emlékek és érzelmek sajátos struktúrákba rendeződnek. Az alkotás során a festmény egy összefüggő szimbólumháló hordozójává alakul, ahol a személyes és a kollektív jelentésrétegek összekapcsolódnak. Így nem meglepő, hogy Marosi művészetére a szürrealizmus, és azon belül is Max Ernst, valamint Yves Tanguy művei hatottak leginkább. 

‍

Az időtlen tájakon egymástól távoli, de ismerős ikonográfiai toposzok, közismert hétköznapi, máskor nosztalgikus tárgyak kerülnek egymás mellé, miközben az összhatás egyszerre ismerős és idegen, banális és rejtélyes. A kompozíció telített, a túlszaturált, olykor harsány színek túláradó hatást keltenek. A művek legtöbbször felkínálják a megfejthetőség lehetőségét, majd egy távoli idézet behívásával ismét megtagadják azt.  Összességében elmondható, hogy az eklekticizmus, ahogy korábban, most is fontos eleme Marosi festményeinek, melyeken a saját ikonográfia visszatérő szimbólumai keverednek korunk kulturális, vallási és álspirituális jelképeivel, vagy épp a mindenki által felismerhető, banális giccsel.  

‍

Schneller János, kurátor

‍