Ilyen volt a Resident Art GARTEN kortárs képzőművészeti vásár Lovason

2019 szeptember 5, csütörtök

A Nagy Gyula Művészeti Alapítvánnyal együttműködve létrehoztunk egy művészeti bázist, melynek az augusztus elejétől induló három hetes eseménysorozatát – legyen szó filmvetítésről, pódiumbeszélgetésről, tárlatvezetésről, koncertről vagy könyvbemutatóról – kortárs képzőművészeti koncepcióra húztuk fel.

A program gerincét a kortárs képzőművészeti alkotások adták, melyekből Bánki Ákos kurátortársammal sokszínű, közel 240 művet bemutató kiállítást rendeztünk. A képzőművészeti vásáron szinte minden művészeti áramlat bemutatkozott: a figuratív, szimbolikus, absztrakt, geometrikus alkotásoktól, a groteszk, szarkasztikus, vagy kritikai felhanggal született alkotásokig. A festmény, a grafika és a fotó játszotta a főszerepet, de néhány plasztikát is kiállítottunk. Fontos szempont volt, hogy a művek elérhető árúak legyenek, így a látogatók – a korábbi vásárainkhoz hasonlóan – 50 és 100 ezer forintos egységáron vásárolhattak műalkotást fiatal képzőművészektől. A kiállított alkotók 75%-a a fiatalabb, ’Y’ és ’Z’ generáció képviselője volt.

A Balaton szinte minden szegletéből érkeztek látogatók, de a helyiek sem maradtak el, sőt sokan visszajáró vendégekké váltak a hetek során a családiasan hangulatos GARTENben, ami nagyon pozitív visszajelzés volt számunkra. A várakozásainkat felülmúlva igazolódott vissza a feltételezésünk: nagy igény van a színvonalas kulturális és képzőművészeti programokra Budapesten kívül is.

Jövőre bővebb programmal, profibb színpaddal és ötven-hatvan Y/Z generációs művész munkáinak kiállításával szeretnénk folytatni a GARTENt. Szeretnénk a helyszíneket is bővíteni több kiállítótérrel. Folytatjuk a kertmozis vetítéseket, a művészeti beszélgetéseket, és több zenei/színpadi produkció is tervben van. A hosszú távú tervek között pedig gazdagabb gyerek- és ifjúsági program és egy alkotóhét megvalósítása is szerepel.

Schneller János művészettörténész