Bondor Csilla: Magas, mély, korlátolt

Ringatózó csónakok képe körbevágva egy fehér fal előtt. Létrák, magasles, dézsa, kút, szék… egy parasztház puritán tárgyai képekbe fordítva szinte kilépnek a síkból. Dimenziókon átlépő művein Bondor Csilla a leghétköznapibb tárgyakat emeli be művészetébe úgy, hogy a műveken leginkább az időtlenség és az örökkévalóság érződik, miközben az ábrázolt tárgyak megőrzik puritán közvetlenségüket. Bondor Csillát, aki grafikusként indult és később a festészet felé fordult, a közelmúltban egyre inkább az installációkban megjelenő személyes történetek izgatják, melyeket egyetemes szimbólumokat felhasználva, legtöbbször a kiállítás terét a műbe integrálva valósít meg.

Dimenziókon át, önmagukon túl mutatnak Bondor Csilla művei mind témájukat, mind technikájukat tekintve. A művekhez leginkább az átjárás, az átlépés vagy az átformálás szavakat tudnám társítani, és nem csak a jelentések vagy azok utalásrendszere miatt, hanem amiatt is, hogy anyagukban, technikájukban, kivitelezésükben is két műfaj határterületén mozognak, átlépve egyikből a másikba. Első pillantásra térbeli objektumoknak ható művek, közelebb lépve valójában kétdimenziós alkotások, amelyek térbeli hatásukat a formára vágott deszka vastagságának vetett árnyékától kapják. A természetes anyag (fa) felületének láttatása és a festett felületek variálása szintén egyfajta átjárás a második természet (kultúra) tárgyai és a természeti képződmények világa között. A mindennapi tárgyakat és a rutincselekvéseket, melyekből Bondor kiindul, a művész kiszakítja környezetükből és új kontextusba illesztve – kiszakítva magától értődő környezetükből – kiemelt, megszentelt cselekedetekké és tárgyakká formálja. Síkbeliség és térbeliség, művészet és természet, profán és szent közötti átjárás képtárgyai ezek, amelyek ebben a térben akár egy nagy térinstallációként is értelmezhetőek.

A Magas, mély, korlátolt címválasztás szintén a mozgásra, az elmozdulásra, vagy az arra való képtelenségre utal. Bondor legújabb művei talán abban különböznek leginkább a korábbiaktól, hogy ezúttal nem statikus tárgyak, a természet, vagy az épített környezet kapja a főszerepet, hanem maga a cselekvő ember (művész), aki megy, jön, les, magasba tör, pihen, vagy éppen nem megy sehova. A kiállítás terében sétálva magunk is részesei lehetünk ennek a dinamikus törekvésnek.

A kiállítást megnyitottaa: Beke László művészettörténész
A kiállítás kurátora: Schneller János művészettörténész